Szomolnoky Tímea klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 

Munkám során igyekszem a legmélyebben megérteni a hozzám fordulókat, hogy „kapcsolatba” kerülve velük, olyan kérdéseket tehessek fel, illetve meglátásokat oszthassak meg velük, melyek segítségével jobban megértik önmagukat, érzéseiket, vágyaikat, és képesek lesznek az elfogadáson keresztül vezető változás irányába haladni. Alapfeltevésem, hogy az ember akkor ura igazán a saját cselekedeteinek, ha saját lelki működését képes észlelni, valamint felismeri azon belső erőket, melyek sokszor konfliktusos viszonyban állva egymással, meghatározzák a magatartását. Mindezen képességek birtokában nagyobb tudatossággal vehet részt a mindennapokban, illetve kapcsolataiban, ami egy kiegyensúlyozott, harmonikus élet lehetőségét teremti meg számára.Terápiás munkám alapja a megtartó kapcsolat, az elfogadáson, és megértésen alapuló „találkozás”, ami, belső munkán át megvalósuló változást eredményez.

2020 Pszichoterapeuta szakvizsga

  1. Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Szakvizsgára Felkészítő Képzés
  2. Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus DEOEC
  3. Pszichológusi diploma Károli Gáspár Református Egyetem
    Módszerspecifikus képzések
    2016- Fókuszált Pszichodinamikus Terápia
    2007- 2009 Családterapeuta képzés Magyar Családterápiás Egyesület keretein belül
    2007- 2009 Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület keretein belül
    autogén tréning végzettség
    2006- 2007 EATA Európai Tranzakciónalitikus Egyesület TA 101 képzés
    Képzések
    2007.- 2010 Rorschach Projektív teszt
    Szupervízor és oktató: dr. Győri Ágnes
Scroll to Top