Stressz

A stressz nem mindig rossz, valamennyi stresszre mindig szükségünk van, hiszen nélküle unalmas lenne az élet, ez késztet jobb teljesítményre.

A stressz reakció a szervezet beépített mechanizmusa, mely arra hivatott, hogy helyreállítsa az egyensúlyt bennünk. Ha kell, védekezik ha kell, alkalmazkodik.

Akkor van baj, ha a folyó kilép a medréből és elönt mindent. Mert a szervezet és a lélek is pontosan tudja, hogy mi a jó nekünk, de ha annyi impulzus ér bennünket nap mint nap, melyek már mennyiségükből adódóan túlterhelőek, végül teljesen kiégünk.

Vezetők, menedzserek életében a stresszoldás kérdése különösen hangsúlyossá válik, hiszen ha egy cégvezető „lemerül”, akkor ez az egész cég és az ott dolgozók jövőjét is beárnyékolhatja.

A stresszoldás technikáját tanítjuk meg a terápia keretei között. Azt, hogy hogyan lazíthatjuk el magunkat, és leszünk képesek nyugodtak és ellazultak maradni, amikor csak szükségünk van rá. Például a relaxációs gyakorlatok során egymásra épülő feladatokon keresztül megtanuljuk ellazítani a saját testünket (bármikor), és képessé válunk kezelni, kordában tartani a stresszt.

Ha úgy érzi, nem bír már a stresszel, az Önre nehezedő nyomással, akkor forduljon hozzánk bátran segítségért!

Jelentkezzen be hozzánk!​

Telefonon ebben az időszakban vagyunk elérhetőek:
Hétfőtől péntekig:   14:00-20:00 óra között
Ha esetleg nem tudtuk felvenni a telefont, mindenkit visszahívunk! 14:00 óra előtt és hétvégén írjon e-mailt a lelekmuvek@gmail.com címre!

A bejelentkezéshez mindenképpen REGISZTRÁCIÓ szükséges a lenti űrlapon!

Mi fog történni, amikor bejelentkezem?
  • A kapcsolati űrlapon keresztül írhat nekünk
  • Válaszul egy kérdőívet küldünk Önnek, aminek segítségével kiválasztjuk az Önnek legmegfelelőbb szakembert.
  • A kérdőív visszaküldése után, 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot, és megadjuk Önnek pszichológusa elérhetőségét.
  • Az űrlap+kérdőív kitöltést követően, amennyiben 24 órán belül nem érkezik válasz, úgy telefonon hívhatja központi számunkat a +36 30 320 05 97-es számon és kollégánk készséggel áll rendelkezésére a fent megadott időpontokban.
Amennyiben 1 munkanapon belül nem válaszolunk, annak kizárólag technikai oka van, ez esetben kérjük, hogy hívjon minket telefonon! 
Scroll to Top