Pszichológus diplomámat 2011-ben szereztem a Debreceni Egyetemen. Ezt követően 2018-ban a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum képzésében Klinikai-és mentálhigiéniai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus végzettséget szereztem.
2018-tól dolgozom a Lélekművek Pszichoterápiás Központban, ahol ambuláns formában foglalkozom gyermekekkel és fiatal felnőttekkel.
2015-2018-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Szakértői Bizottságában dolgoztam pszichológusként. A tevékenységem kizárólag diagnosztikus feladatokra összpontosult ezért szükségét éreztem, hogy lehetőségem legyen terápiás kapcsolatokat kialakítani. Ezért 2015-től a gyermekterápiákra helyeztem a hangsúlyt. és két tanéven keresztül pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, majd ezt követően magánrendelés keretein belül végeztem terápiás munkát.
2014-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Gyermekosztályán dolgoztam pszichológusként. Munkakörömből és a munkavégzés helyéből adódóan (a gyermekkori pszichés zavarok általános ellátási körén túl) olyan gyermekpszichiátria területét érintő pszichés megbetegedések diagnosztikájában és kezelésében volt részem, mint anorexia nervosa, akut illetve többszörösen visszatérő pszichotikus tünetekkel járó zavarok, drogabúzus és szerfüggőség, kényszerbetegségek súlyosabb formái, elektív mutizmus, olyan gyermekkori diszharmonikus személyiségfejlődés, melyek személyiségzavar irányába mutatnak.
2011-től a Baktalórántházi Kistérségben dolgoztam pszichológusként, ahol leginkább hangulatzavarok illetve szorongás és az ebből származó gyermekkori pszichés rendellenességeken (tic, dadogás, szeparációs szorongás, enuresis, encopresis, obstipáció, teljesítményszorongás stb.) kívül a mélyszegénységben élők speciális problémáinak ellátása is a feladatomhoz tartozott, mint például szülői alkoholabúzus, családon belüli bántalmazás, traumák.
Integratív szemléleti keretben dolgozom, alapvetően pszichodinamikus megközelítésben, de sok esetben kognitív-és viselkedésterápiás intervenciókat is alkalmazok. Ezen túlmenően, a gyermekek problémája számos esetben nem elválasztható a család problémájától, így szinten minden eset kapcsán rendszerszemléletű irányelveket is figyelembe veszek.
Négy gyermek édesanyjaként nemcsak pszichológusként, hanem szülőként is rálátásom nyílt egyes problémákra, neveléssel kapcsolatos nehézségekre. Ennek hatására a szülőkkel való folyamatos együttműködést nélkülözhetetlennek tartom a gyermekterápiák során.
Képzések:
2022. – VIKOTE- Kognitív Viselkedésterápia (CBT) alkalmazása gyermek és serdülőkorban képzés
2017-2018. – Magyar Pszichodráma Egyesület, Pszichodráma képzés, 150 órás önismereti rész
2014-2018. – a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Magatartástudományi Intézet, Klinikai-és mentálhigiéniai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus végzettség
2009-2011. – Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Magatartástudományi Intézet – Egészségpszichológia mesterképzés (Msc) – Egészségpszichológus végzettség
2006-2009. – Debreceni Egyetem Pszichológia alapképzés (BA) – Viselkedéselemző végzettség
2000-2004. – Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar – Kommunikációs szakember és Művelődésszervező végzettség