Kit nevezünk vezetőnek?
Alapvetően a vezető egy olyan személy, aki egy csoport vagy szervezet élén áll és képviseli az adott csoport érdekeit, vezeti, irányítja őket. De mi is az a vezetés?
A vezetés egy olyan társas befolyásolási folyamat, melynek alapfeltétele a motiváltság arra, hogy a csoporttagok együttes erővel nagyobb célokat érjenek el. Vezetésről akkor beszélhetünk, amikor a csoport egyik tagja megváltoztatja a többi tag motivációját vagy kompetenciáját és ez által ő válik a csoport vezetőjévé.
Azonban egy csoportot vezetni többféleképpen, azaz több stílusban lehet. Egy csoport sikeressége és összetartása pedig nagyban függ attól, hogy az adott vezető milyen vezetői stílust alkalmaz.
A vezetői stílusok
Egészen a XX. századig nagyjából két domináns vezetői stílus terjedt el a köztudatban: az autokratikus és a demokratikus. Ezen vezetői stílusok mondhatni még ma is a legismertebbek közé tartoznak, azonban a XX. század vége felé, hála a kutatásoknak, elkezdték egy új perspektívából megközelíteni a vezetést és a vezetői stílusokat. Ekkor került be a köztudatba többek közt a transzformáló és a tranzakcionális vezetői stílus is.
A fent említett vezetői stílusokkal kapcsolatban fontos kiemelnünk azt, hogy míg az autokrata és a demokrata vezetői stílusok tulajdonképpen egymás ellentettjei, addig a transzformáló és a tranzakcionális vezetői stílusok bizonyos szinten kapcsolódnak egymáshoz és nem minden vezető esetén különíthetőek el.
A transzformáló vezetői stílusra tekinthetünk úgy, mint egy törődőbb, enyhébb, megengedőbb vezetői stílusra. A transzformáló vezetők általában optimisták, olyan módon próbálnak hatni csoportjuk tagjaira, hogy azok saját érdekei elé helyezzék a csoport érdekeit és ez által pedig növeljék a csoporttagok teljesítmény iránti vágyát. Egy transzformáló vezető aktívan részt vesz a csoport életében és az egyéni feladatok során megpróbálja azokat személyre szabottan kiosztani.
A tranzakcionális vezetés tulajdonképpen egy bizonyos cserekapcsolat a vezető és a csoporttagok közt, amely arra alapoz, hogy mindkét fél esetén a saját érdekek kielégítődjenek. A tranzakcionális vezető megrögzötten hisz az anyagi és érzelmi jutalmak motiváló erejében. Ez esetben, ha a csoport eléri a célt, minden esetben számíthatnak anyagi vagy érzelmi jutalomra. Azonban, ha a csoportnak nem sikerül teljesíteni a kitűzött célt, a vezető jellegzetesen kifejezi csalódottságát és nem tetszését, adott esetben pedig akár büntetésben is részesíti csoportját.
Milyen stílust alkalmaz egy jó vezető? Milyen tulajdonságok jellemzik?
Ha a transzformáló és tranzakcionáló vezetést tekintjük, a kutatások azt mutatták ki, hogy nem feltétlenül különíthetőek el kategorikusan egymástól. Nem beszélhetünk csak transzformáló, vagy csak tranzakcionáló vezetőkről. A legtöbb ilyen vezetői stílust mérő eszköz megmutatja, hogy egy adott vezető milyen mértékben transzformáló és milyen mértékben tranzakcionáló vezető. Azt lehet mondani, hogy ideális esetben egy jó vezető megtalálja az egyensúlyt a két vezetői stílus közt és együttesen alkalmazza a jellemző tulajdonságokat.
Fontos, hogy a jó vezető nem feltétlenül kell a csoport főnöke legyen. Hiszen már maga a „főnök” szó is negatív érzelmi töltettel bír, egy alá-fölé rendelt viszonyt feltételez. A jó vezető egy szinten tekinti magát csoportjával és az által válik vezetővé, hogy ötleteivel, karizmájával és tetteivel kivívja csoportjának tiszteletét. Ezek a tulajdonságok mind jellemzik a transzformáló vezetői stílust. A tranzakcionális vezetői stílusra vonatkozó tulajdonságok pedig tulajdonképpen a már vezetővé válás után jönnek képbe, hiszen annak érdekében, hogy a tiszteletet fent tudja tartani az adott vezető, szüksége van a belső, ösztönszerű motivátorok mellett a megfelelő külső motivátorok alkalmazására is.
A jó vezető tehát egy optimista, pozitív kisugárzású személy, aki nem hatalomjáték által próbál a csoport élére törni, azonban mindemellett határozott és megfelelően tudja alkalmazni a külső és belső motivátorokat.
Felhasznált irodalom:
Bass, B. M., & Bass, R. (2008). The Bass Handbook of Leadership: Theory, Research, and Managerial Applications (4th ed.). Free Press.
Hewstone, M., & Stroebe, W. (2007). Szociálpszichológia európai szemszögből (3rd ed.). Akadémiai Kiadó.
Jex, S. M., & Britt, T. W. (2008). Organizational Psychology: A Scientist-Practitioner Approach (2nd ed.). Wiley